Balázs Imre József

Madame de Canapé

külön köszönet Sz J-nek

A nyugodt déli nap a fák közül
elõcsorog, megül az ablak üvegén,
majd lassan tovább, hozzá, ahogy indult.
Õ szebb, mint én. Õ az én kanapém.

De ne legyen csendélet ebbõl,
hogy delet képzelek egy árvíz reggelén.
Tudom, míg evezget a város fényben, vízben:
õ szebb, mint én. Õ az én kanapém.

Fekvése déli, s kényes, óvni kell,
vigyázunk egymásra hát, ma õ és holnap én.
Még negyven nap talán, ha jõ hozzánk a fény.
Õ szebb, mint én. Õ az én kanapém.


Mary Beton

Mint hártyavékony papír,
melyen átüt vonalazott társa,
mondod, hisz le sem vagy
mint-nélküli ábra.
Nincs papír, vonalazott,
nincs háttér, ami megtart,
s lehetne még sorolni tán
az órákhossza leltárt.

Ó, higgadt, égõ Mary,
ó, csöndes, sétatéri,
versengnek érted, mint-ed
jobban hogy ki érti.

Mint hártyavékony jégen,
elédbe indulok, figyelnek,
egyetlen piruett menthet meg,
és, már lendületben éppen,
- - - - - megreped,
s én eltûnök a lékben.